-Akkor mi most olyan súlyosok vagyunk,hogy míg ötötöket elbírta minket nem?
Hazudnék ha azt mondanám nem élveztem.És ez bosszant leginkább,hiszen nekem barátom van,és szeretem.De mégis valahogy,ha a testem legapróbb porcikája is,de örült,hogy a lift leállt.Minden erőmmel azon voltam,hogy ezt legyőzzem,végül is tudom milyen,egy sztár.Ez pedig a legmeghatározóbb érv az előny és hátrány listámon,a hátrány élén,mert milyenek a sztárok?Főleg a tini sztárok?Nem törődnek a lány érzéseivel,csupán egy éjszakás kalandra vagy ha kitartóbbak max. 2-3 hónapos kapcsolatokra vágynak.Vagyis a legtöbbje ilyen...Honnan tudnám,hogy Louis sem hasonló?És újra róla beszélek úgy-e?Jaj.Hiszen én mást szeretek,neki meg barátnője van! Jobban teszem ha mihamarabb befejezem ezt a lényegtelen filozofálást.
- Tudom,nem kedvelsz,de...nem gondolod,hogy csinálnunk kéne valamit?-zökkentett ki gondolat menetemből Louis.Jó,most őszintén,ki más?- Már lassan negyed órája itt vagyunk.És... nem indult el.
- Igen,erre már én is rájöttem köszönöm.-villantottam feléje egy gyors műmosolyt,majd komolyra váltottam.-Jól van.Mássz.-indultam a lift ajtaja felé,hogy kinyissam azt.Egy hétköznapi liftről beszélünk aminek az ajtaja belül kemény vasból,külseje vékony ólombevonattal készült,így nem éppen olyan könnyű kimászni onnan. -Vagyis először segíts ezt kinyitni!-motyogtam erőlködés közben,ugyanis sehogy sem akart kinyitódni az ajtó.Jó ez nem nagy meglepetés,mivel amúgy sem kézzel nyissák az emberek,hanem gombok segítségével,ami most per pillanat nem működik, viszont akkor sem várhattam tovább zsebre tett kézzel a sült galambra.Tennem kellett valamit.
- Talán légyszíves.-mondta gúnyosan,karba tett kézzel,miközben szemeivel félelmet próbált kelteni bennem.Itt pedig a próbált szavon van a lényeg.
Igen,tudom,hogy egy kicsit gorombán bánok vele,de fogalmam sincs mi játszódik le bennem.És ezt a furcsa,megmagyarázhatatlan érzést ezzel szeretném távol tartani önmagamtól,hogy nem engedem közel őt (aki mindenféle képpen tönkre akarja tenni a nyári szünetemet,már a puszta jelenlététől is) magamhoz.Ezt pedig így a legkönnyebb.Most így.
- Kérlek.-motyogtam kerülve, makacsul, még azért is, az előbb kért szavát.
- Ez is megfelel.-sóhajtott fel megadva magát.Be kell,hogy lássa sosem fogom azt tenni amit ő mond,ha ez az én hátrányomra megy sem,ugyanis mi lennék én,ha lesném a kívánságait,óhajait csak azért,mert egy sztár aki ezt megérdemli (vagy nem).Azt hiszem egy a sok síkitozó rajongóiból,és ha jól meggondolom,és igenis jól meggondoltam,akkor ezzel őt is segítem,mert nem megyek az agyára a folytonos rajongással.Azta mégis teszek érte valami jót...
Mellém lépett,egy egyszerű mozdulattal leseperte ujjaimot a tömény vasról,majd az előbb falról leszedett feszítővassal ketté húzta a lift ajtaját.Most már szabad volt a pálya,vagyis nem,mivel egy betonfallal találtuk szemben magunkat,de hála az én liftben ragadt tapasztalataimnak volt kiút.
- Ha feléred oldalt azt a kart,-mutogattam karommal az irányt.-húzd le,és kikötünk valamelyik emeleten.
- De ez egy modern lift.-értetlenkedett tovább.Szerintem berezelt...
- Attól még úgyanúgy müködik!-bizonygattam tovább az igazam,ami első pillanatban még hatásos volt egészen addig míg a ''drága,bátor'' Louis fel nem mászott az említett helyre,ahol is azt bizonygatta,hogy ő bizony sehol sem látja azt a kart,majd rá 5 másodpercre leesett onnan.
Innentől kifogytam az ötletekből.Térerő,wifi vagy akármilyen külvilággal kommunikáló eszköz nem volt,sőt még a vészkarnak is csak az üres tartálya függött a lift oldalán.Milyen lift ez?Még egy olyan nagy piros gomb sincs benne,mint a filmekben,ahol mikor valaki bajban van megnyomja azt az óriás erővel bíró gombot,ami legtöbbször mindig ott van,ahol épp nem számítasz rá és kész már jön is a megmentősereg,ami legtöbbszőr a szőke vagy nem szőke herceg nem épp fehér lovon,és megmentenek!Vége.Happy End.Boldogan élnek míg meg nem halnak.Lehet le kéne állnom a filmekkel... Már kezdtem bepánikolni,csak azért tudtam hálát adni,hogy nem vagyok klausztrofóbiás,mert akkor eddig már kitépkedtem volna az összes hajszálamat.De szerencsére nem vagyok az így gondterhelten ugyan,de legalább nem egyedül,egy sötét, másfélméteres liftben ültem a velem szemben ugyancsak földre görnyedt fiúval,aki szerintem haragudt rám,mert nem szólt hozzám egy szót sem már legalább úgy...fogalmam sincs mennyi ideje ugyanis órám sem volt.
- Mióta ülhetünk itt?-törtem meg a már idegesítően túl hosszú és unalmas csendet.
- Nem tudom.Úgy fél órája?-nézett fel egy pillanatra,majd vissza is temette fejét karjaival átkulcsolt térdjei közé.
- Csak?-vontam fel egyik szemöldököm,mely hitetlenkedést jelzett.
- Igen,csak.-ismételt nem épp a legkedvesebb hangján.Biztos voltam benne,hogy azért viselkedik így,hogy bocsánatot kérjek tőle az előbb vagy akár az eddigi eseményeknél használt beszédstílusom miatt.Nem hazudok,tudom,hogy egy kicsit túl gorombán bántam vele,amit magam sem tudok mire vélni,még soha nem viselkedtem így senkivel.Ez kitudható annak is,hogy soha nem utáltam senkit,de ez nem igazi érv,mivel mi okom lenne rá,hogy Louist utáljam?Nem is ismerem...És nézzenek oda megint miken gondolkozok!Azt hiszem ez a lift nagyon furcsán hat rám. Nem,biztos csak a bezártság.Igen az.Mi más?
Már egy ideje csend uralkodott e kicsi helységben,ez pedig nagyon bosszantó volt,nem is inkább kínos.Muszáj volt valahogy megtörjem ezt.Nem tudtam,hogy csináljam,csak azt,hogy ez az én feladatom kell,hogy legyen.Azért az Istenit már mégis csak egy nem minden napi esemény ez.Egy liftben...beragadva...egy hírességgel...aki mellesleg Louis...Jó igaz,hogy Bruno Marsnak jobban örültem volna,de azért ez sem minden napi,sőt mostanában egy csomó nem minden napi dolog történik velem.Azt hiszem kéne vezessek egy listát: 1.pont Fiatalon meghódítani Londont! 2. Találkozni a One Directionnel. 3. Bennragadni egy liftben Louis Tomlinsonnal. Azt hiszem kezdetnek ennyi elég is...A gondolataimat ismét az a kis idegesítő hang zavarta meg a fejembe,aki egyfolytában csak azt ismételte,hogy szólaljak már meg.De mit mondjak?Ezt persze már nem tudta megválaszolni.Nem volt mit tenni valamit mégis csak akartam,én is,tenni így ami épp eszembe jutott kimondtam.Hangosan.Hiba volt.
- Szép idő van...-szólaltam meg,ezzel együtt pedig gondolatba magamat pofoztam.Hogy lehetek ilyen...ostoba?Időjárás most komolyan?Erről beszélni?Egy liftben?
- Jah.Biztos.Majd egyetértek ha LÁTNI is fogok valamit!-pillantott rám meglepődve (gondolom meglepődött,hogy ilyen hülye vagyok...) majd mondta gúnyosan az utolsó mondatot.
- Elnézést.Mit mondhatnék?De jól áll a hajad?El kell teljen valahogy az idő!-fakadtam ki,de neki nem ez maradt meg.Minő meglepő...
- Oh tényleg?-simította kézfejét végig a beállított hajkoronáján.-Hát akkor még sem potyába töltöm reggel az időt.-szegezi most rám tekintetét egy féloldalas kaján mosoly kíséretében.
- Nem.Te tényleg egy...-húzom az időt,amit ő vigyorogva figyel.-...tényleg egy hajmániás őrült vagy.-nevetem el magam,mire ő egy csalódott szemkontaktussal,és szájbiggyesztéssel rendezte le.
- Nem is igaz.Az Zayn.-mondja sértődötten,mint egy kisgyerek aki nem kapta meg a kért játékát.
- Felőlem.-vontam meg a vállam,miközben még mindig nem hagytam abba a nevetést.
- És te?-vált át kíváncsivá.-Te mennyi időt töltesz?
- Most komolyan a reggeli készülődésről beszélünk?-néztem rá árgus szemekkel.
- El kell teljen valahogy az idő nem?-vonja fel szemöldökit.
- Erről jut eszembe.Mikor indul már el?Azt hiszem itt őszülünk meg.-sóhajtottam,mire Louis hirtelen felpattant a földről,és lassan,bizonytalanul mellém ült.Nem tudtam mire vélni a reakcióját,és azt az őrült gombolyagot a torkomba,amitől már-már levegőt sem kaptam nemhogy megszólalni tudjak.A testem még a leghalkabb levegővételét is érzékelte sőt, mint villámcsapás futott át rajtam a hideg,amitől egyszerűen majd lefagytam,de mégis egyben valami olyan megmagyarázhatatlan melegség árasztotta el a testem,hogy úgy éreztem akár Szibériában is felmelegítene.
- Szerintem nem sokára.Mégsem tarthat eddig egy áramszünet!-szólalt meg olyan halkan,hogyha nem lenne közvetlen mellettem meg sem hallottam volna.
- Szerinted feltűnt már valakinek,hogy eltűntünk?-kérdeztem,és elkövettem egy óriási hibát.Ránéztem.Ekkor láttam meg csak igazán,hogy milyen közel is ül hozzám,alig egy fél ujjnyira.A szemeit pedig mint a lézer fúrta bele tekintetembe,amitől még jobban elbizonytalanodtam.Mit csinál?Ezt nem szabadna.Ez már feszegeti a határokat.Ilyent nem tehet egy ember.Főleg akkor nem amikor barátnője van. És akármennyi kérdést felteszek csak egy épeszű magyarázatot kapok ami megállja a helyét is: Ő is begolyózott a liftben.Mint én...Hogy ilyen szépeket mondok róla amikor nem szabadna.Ajj engedjenek már ki innen!
- Biztos keresnek.Vagyis reménykedjünk benne.-mondta immáron hangosabban.-S ha mi nem tűnünk fel,azért valaki csak észreveszi,hogy nem megy a lift...-húzódott gúnyos mosolyra a szája.
És mintha a lift csak egy varázsszóra hallgatott volna hirtelen kattogni kezdett,a lámpák újra felgyúltak,és a szerkezet elindult.
- MEGMENEKÜLTÜNK!!-kiabáltam,és olyan hirtelen pattantam fel a földről,hogy Louist is feldöltöttem.Kellett ilyen közel üljön hozzám.-gondoltam magamban,és rádöbbentem,hogy visszatértem!Újra gúnyos gondolatokkal illetem Louist,és még nem is fáj.Visszatért a régi Macy,és a régi környezet,amit a szabad térnek,legalábbis nem másfélméteres területnek,hívunk.
- Igen,meg...-kászálódott fel a földről,majd egy utolsó pillantást vetett rám mielőtt elment a szobája felé.A pillantása pedig újra elbizonytalanított.Csalódottságot láttam benne,amit újra csak nem tudtam hova tenni.Nem örül,hogy kiszabadult?Tényleg agyára mehetett a bezártság...
