2013. január 4., péntek

5.Fejezet-Tomboló tinik

-Hát jó,de azért vigyázzatok.Nehogy már kitörjön miattatok a III.Világháború  
-Jó majd vigyázunk na szia.-tette le gyorsan.

Már lassan vége volt a fárasztó,bár nem sok munkával telt műszakomnak,és már épp indultam volna fel,a lakosztályomba enni,ahova már a lányok is vissza mentek egy idő után.(Végülis jogos.Miért ülnének itt lent velem egész délután?)Amikor is egy őrült,túl lelkes tinilány csapat rohamozta meg az előteret.Az egyik vagy ''jobb'' esetben az egész 1D-s fiú nevét kiabálva.Erre mit mondjak?Szánalmasak.Pff.
Mivel már úgyis ''feltalálták'' a biztonsági őr bácsikat úgy gondoltam,hogy felmegyek,és öt réteg kendővel a fejemen,amit füldugóként hasznosítok,fekszem le aludni zajmentesen.Nos.Ebből nem lett semmi.Még a liftig sem jutottam el.Sőt,egy csaj még jól meg is körmölt a 2 méteres műkörmével míg átverekedtem volna magam a zajos ''csordán''.Így ott álltam a recepciós asztal mögött elbújva,menedékben az egyre lármásabb tinilányok elől.És az idő elteltével még többen lettek.Gyűltek,és gyűltek,és gyűltek...Mi pedig nem tudtunk semmit ellene tenni.Letartoztatni akkor sem tudták volna ha 18 évesek lettek volna, mivel nem követtek el olyan szintű bűncselekményt,hogy dutyiba vigyék őket.Jah,csupán 500-an állnak egy szálloda előterében visongva,őrjöngve,és ami a legfontosabb túlerőben,ugyanis 7 kemény őr sem tudott elbánni velük.Egyáltalán van 500 szabad hely a börtönben?Na jó azt hiszem nagyon eltértem a lényegtől.
Viszont szegény Frank bácsit sajnáltam nagyon, aki azt sem tudta mit csináljon.Egyáltalán mit kell csinálni egy ilyen helyzetben?Már 10 perce néztem, az asztalra felkönyökölve,az uncsi műsort, ahogyan az egyik lány verekszik a másikkal,mert az egyes számú szerint Zayn haja jobban állt régebb,a kettes számú viszont ennek épp az ellentettjét állította szóval elvoltam... .El sem tudjátok képzelni milyen hosszú időnek tűnik 10 perc egy ilyen helyzetben.Főleg nekem akinek az a feladata,hogy 50-szer elmondja a ''kedves'' vendégeinknek,hogy nem vehetnek ki szobát,míg nincsenek 18 évesek,hogy a kedvenc tinisztárjával lakjon egy lákkörben.Jah és ki az az épelméjű aki abban a városban akar megszállni egy szállodában amelyikben lakik?
Így ment ez már lassan egy fél órája,amikor is Frank bácsi átvergődte magát a kolosszális tömegen,és hozzám lépett.
-Segítened kell.-vett nagy és mély levegőt,miközben segítőkérően nézett rám.
-Sajnálom,de nem tudok.Nincsen 60 centis bicepszem.És lányokat sem szeretek cipekedni,épp most karmolt meg az egyik.
-Nem úgy értem.-nézett rám úgy,mint aki a hülyére néz.-Fel kéne hívd a srácokat.Kérd meg,hogy jöjjenek le,mondjanak egy-két mondatot,és nyugtassák le...ezeket.-mutatott kínkeserves arccal a lány tömegre.
-Mi?-kaptam egy gyors szívinfartust.De nyugi újra élettem.-Hogy én.Szívességet.Kérjek.Tőlük?-tisztáztam a helyzetet,érthetően,szaggatott mondatokban.
-Igen.-bólintott magabiztosan.
-Kizárt.-ráztam a fejem határozottan.
-Macy.Most veszed szépen azt a telefont,beütöd a számokat,és megkéred a fiúkat,hogy most azonnal jöjjenek ide.Világos!?-mondta már-már dühösen.Jó az volt.Egy kicsit.Nagyon.Szinte én is megijedtem tőle.Majdnem.Egy kicsit.Jó megijedtem.Nagyon.
Nem volt mit tennem,tárcsásztam a soha nem kívánt fiúkat az életemben becézett lakosztálybeli embereket.Embert mondtam?Te jó ég.
-Halló?Itt Harry szexi Styles.Miben segíthetek?-hogy ki lépsz az életemből.Na jó nyugi.
-Öhm.Izé...-motyogtam a telefonba.Most,hogy kérjem meg őket KEDVESEN,hogy lefáradjanak ide,és üldözzék el innen a mániákus lányaikat?
-Sajnálom nem ismerek izé nevű embert.Tán kíván valamit üzenni?
-Harry,én vagyok,Macy.Az van,hogy egy csorda lány itt tanyázik az előterünkben, eszik a füvünket,és nem akarnak eltipegni innen.-csavargattam a telefon kábeljét ezzel lenyugtatva magam.Hát ez lett belőle.
Persze a magas IQ szintű észlény nem fogta fel a metaforákat.
-Mi?Bárányokat vettetek?-röhögte el magát.
-Lányok!Lányok vannak itt.-ismételtem magam.Asszem felcsapok papagájnak.Jó lennék...
-Oh.Azokat szeretem.-nem láttam de gondolom most is azzal a perverz vigyorával feszített telefonnal a kezében.Ha fizetnének sem akarnám megtudni mi jár ennek a kölyöknek a fejébe.
-Befejeznéd?-kértem még viszonylag higgadtan.
-De miért?Nem szeretném befejezni a lányok imádását.
-Akkor lemennétek?-tettem úgy,mintha nem hallottam volna az előbbi ''beszólását''.
-Hova?
-Hát az előtérbe,hogy elküldjétek őket!!
-Mármint a lányokat?-igen még pár csepp,és a pohár üres lesz...
-Nem a nagymamámat!Igen a lányokat!!
-Jól van nyugi.-mondta egy cseppet sem nyugtató hangon.Legalábbis nekem nem az volt.-Mit kapunk érte?-na itt szakadt el a cérna.
-Harry az Isten szerelmére gyertek már le az ügyes kis popotokkal az előtérbe,és mondjátok meg a drágalátos őrült rajongóitoknak,hogy menjenek el innen.De MOST!-na ennyit a nyugodt,és kedves cseverészésről...
-Mi?Te őrültnek nevezted a directionereinket?-hallottam felháborodott hangját.
-Ne kéljen még egyszer elmondjam.-fenyegetőztem.
-Jó megyünk.-csapta le a telefont.
Három perccel később kinyílt a lift ajtaja,és kik szálltak ki belőle?Jah a felső szomszédaink,de azután a ...fiúk.Igen.
Nos.Miután beálltak az ''elolvadok,de szexi pasik'' pózba elkezdték a lelkesítő beszédet,mint a politikusok.De egyáltalán nem arról beszéltek amiről kellett volna.
-Léphetnénk?Nem egy díjátadón vagytok.-szakítottam félbe a lelkesítő,köszönetet mondó eszmecserét.Ami miatt elég sok,jó minden lány végzetes pillantásával volt szerencsém találkozni.
De most komolyan nem unalmas már ez a ''Köszönjük,hogy vagytok nekünk!'' vagy ''Nélkületek most sehol sem tartanánk.'' szöveg? Nekem az...
-Oké.Szóval.Tudjátok pihennünk kéne,de ilyen...-kezdte Liam. 
-De ilyen böhöm nagy zajban,amit ti okoztok nem tudnak.-szakítottam félbe.Mire mindenki újra azzal a halálos pillantással nézett rám,így védekezés képpen felemeltem kezemet.Azt hiszem már senkinek nem leszek a kedvence...de miért is lennék?-Bocsi.
-Szóóóval.Szeretnénk megkérni titeket,hogy hagyjátok el a szállodát,hogy nyugodtan pihenhessünk.-moslygott a hatlams tömegre Liam.
Hát azt hittük hatott?Áhh dehogy.Még jobban rákezdtek.Fotókat akartak,aláírást házassági szerződést.Én meg csak egy kicsi csöndet!Olyan nagy kérés ez?
Az őrők elkezdték kituszkolni,amit nem értek,hogy eddig miért nem sikerült,de most valahogy kilökdösték a helyiségből a lányokat,így újra szabad volt a tér.Így...felmehettem a szeretett,és rég nem látott szobámban,és bedölhettem a pihe-puha ágyacskámba,amin majd elmerülhettem az álmok tengerén.Nos.Amíg erről álmodoztam VALAKI újra megzavart,és megszólalított. 
-Hahó Macy.Köztünk vagy?Hol jársz?-lebegtette előttem el-vissza a kezét Louis.Na jó ki más?Ki szokott önfelett szórakozásból idegesíteni?Louis.Ki az aki egy napot sem hagy,hogy pihenjek?Louis.Ki az aki mindenbe bezavar?A szomszédbácsi.Jaj nem várj.Louis!
-Szobámban.Ahol te biztos nem vagy ott!
-Nyugi Macy.Tessék neked adom a csokis fánkom.-nyújtottam felém az említett kaját Niall manó.Ő az egyetlen akit még kedvelek is a bandából.Ő sosem szeretne nekem csalódást okozni.Legalábbis én így érzem.
-Köszi.-vettem el mosolyogva.
-Gyertek hagyjuk magukra a szerelmeseket.-húzta el Harry a többieket,miközben gúnyosan engem méregetett.
-Mi?-szórtam szikrákat a szememmel.-Harry ezt még megkeserülöd.-kiáltottam a liftből eltünő alak után.Majd Louis felé fordultam aki még mindig ott állt.És nem igazán akart mozdulni.-Te miért nem mentél velük?-förmedtem rá.
-Túl sokan lettünk volna...-vonta meg lazán a vállát.
-Dehát együtt jöttetek le.Egy liftben!
-Tudom.-vonogatta ismét a vállát.Azt hiszem el kéne,hogy menjen egy orvoshoz idegrángás panasszal.
-Jó.Mindegy.Én most felmegyek.-indultam a lift felé ami épp kattant egyet,jelezve,hogy üres.-Te meg?-néztem az utánam beballogó Louisra. 
-Jöttem.-felelte lazán.
-Én pedig mentem.-indultam volna ki,de ekkor az ajtó becsukodott és...és...és én pedig bent maradtam.Vele!Egy lékkörben!
-Hát most már nem.-felelte kacagva.Igen igazán vicces.Azta valaki dobja meg egy Oscarral.Nobel is jöhet...
-Igen.Vicces.Ha-Ha.-gúnyolódtam,mire ő csak elkacagta magát.-Jah és,hogy csak tisztázzuk az nem igaz!
-Mi is?-nézett rám kérdőn.
-Nem vagyunk szerelmesek.-jelentettem ki a biztosat felszegett állal.
-Persze,hogy nem.-mosolyodott el.-Nekem amúgy is van barátnőm!
-Nekem is.Mármint barátom!-mondtam durcisan,és bekaptam a fánkot amit Nialltől kaptam.
Ekkor pedig olyan történt amit soha de soha nem fogok megbocsájtani senkinek!Mármint annak aki ezt tette velem.Ugyanis egy nem épp alkalmas pillanatban,megállt a lift.Sötét volt nagyon.És nem ez a legszörnyübb.Szerintem ti is kitaláljátok mi.Hogy pont vele kellett megosszam ezt a szerencsétlenséget.
-Akkor mi most olyan súlyosok vagyunk,hogy míg ötötöket elbírta minket nem?

6 megjegyzés:

  1. jaj mennyit marakodnak!!!:)):)) siess a kovi resszel!!

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó!!:DD gyorsan következő részt!:))

    VálaszTörlés
  3. juj nagyon jó lett!!!hogy csináltad meg a hátteret?

    VálaszTörlés
  4. olyan kíváncsi vagyok mikor hozol új részt? :DD

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól írsz! Felcsigazod az embereket!, mint engem is szv HOZD HAMAR AZ ÚJ RÉSZ!!!;]
    Xxx Besos: Elisita [:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi,épp ezért szeretek írni,hogy érdeklődést keltsek :)
      Sietek,sőt ma lesz új rész is,amit megpróbálok érdekesre és hosszúra írni. :) ♥

      Törlés