7.Fejezet-Webcam Dave-vel

- Igen,meg...-kászálódott fel a földről,majd egy utolsó pillantást vetett rám mielőtt elment a szobája felé.A pillantása pedig újra elbizonytalanított.Csalódottságot láttam benne,amit újra csak nem tudtam hova tenni.Nem örül,hogy kiszabadult?Tényleg agyára mehetett a bezártság...

     .:: Louis szemszöge ::. 

Csak bámulom a lemenő Nap sugarait,ahogy beszűrődnek a keskeny ablakon,és nyugtató látványukkal magukkal ragadnak mindenkit,köztük engem is,míg nem el nem tűnnek a látóhatárból,ezzel egy időben felbukkanó teli Holdat felváltva.Milyen egyszerű is lenne minden ha csak annyi gondunk lenne,mint a Napnak,felkel,majd este lemegy. Semmi probléma,gond,stressz,igazságtalanság. Jó,persze szeretem az életem,szerencsés vagyok,hogy azt csinálhatom amit mindig is szerettem volna,de mégis közbe úgy érzem már egy kicsit sok. Lassan 2 és fél éve,hogy a banda összeállt,és ezzel együtt 2 és fél éve tart a minden napos rajongás a Directionerek részéről,akiket mind imádunk,de egyszer-egyszer már átlépik a határt,félelem az erőszakos paparazziktól és mindenféle háborgatástól.Ebből persze biztos az tűnik ki,hogy mennyire elegem van a sztár életből,ami félig igaz is,szeretek énekelni,szeretem azokat a pillanatokat amikor egy díjátadón a mi nevünket kiabálva adják át az elismerést amit a kemény munkákért kapunk,szeretem,hogy ennyien méltányolnak,és felismernek az utcán,ahol sok kedves véleményt mondanak.És ezekért a pillanatokért pedig simán megéri elviselni az ''apró'' problémákat a külvilággal.Talán ezért is élveztem annyira azt a röpke kis időt amit együtt töltöttünk a liftben.Semmi paparazzó,semmi rajongó,semmi bujkálás,semmi álca.Csakis magamat adtam,vagyis hallgattam nagy részében,de attól még magam voltam,és kiélveztem minden egyes percet Macyvel,aki korántsem örült ennek a kis ''kalandnak'' sőt.Az az igazság,hogy nem tudok kiigazodni rajta.Miért utál annyira?Csak nem tetszem neki?A fiukkal nem viselkedik így.Lehet,hogy még mindig azért az első találkozásunkért haragszik,ami a lift előtt történt.De hát miért?Ilyen haragtartó lenne?Vagy ennyire meggyűlölt akkor?Nem tudom miért,de nagyon foglalkoztat.Nem az,hogy miért gyűlöl,mondjuk az is,hanem, ő maga.Az egész lételeme.Más,mint a többi csak nem tudom,hogy miért.
- Nyugi még lélegzik.-hallom meg hirtelen Liam hangját mellőlem.
- Boo Bear!Szólalj már meg!-szólítom meg Harry.Hirtelen nem értettem mi folyik körülöttem,és,hogy mióta állhatnak itt,mellettem,de nehogy már szegény Harrym szív infartust kapjon feléje fordulok.-Jól vagy?Már vagy tízszer megszólítottalak.-hallom meg egyszerre a kétségbeesett és megkönnyebbült hangját.
-Persze,hogy jól.Csak elbambultam.-nyugtom meg,majd,hogy elkerüljük a téma tovább feszegetését egy egészen más téma felé tereltem a beszélgetést.-Mit szerettél volna?-kérdezem érdeklődést belevíve a hangomba.Harryvel már a legelején megtaláltuk a közös hangot,és azóta tart a mi egy cseppet sem hétköznapi barátságunk. Gyakran azzal ütjük el az időt,hogy egymást szekáljuk vagy épp ellenkezőleg,nemes egyszerűséggel egy kissé félreérthetően viszonyulunk egymáshoz,persze csak játékból,de a sajtó persze ebből is nagy hírt robbantott,és mint két melegnek állított be minket.Hát ez van.Valamiből ők is meg kell,hogy éljenek.
- Csak megkérdezni,hogy jössz-e velünk kajálni.A közelben van egy gyorsétterem féleség, leugrunk megnézni.
- Kösz most nem vagyok éhes.-nyújtózom ki a nappali közepén heverő kanapén.-De azért hozhattok nekem is.-teszem hozza gyorsan.
- Szóval csak lusta vagy.-rázza meg a fejét nem tetszését kifejezve.
- Meglehet.Tudod egy kicsit kifárasztott a levegőtlen tér.Ki kell pihennem magam.-tettem kezem a homlokomra túldramatizálva a helyzetet.
- Louis,Louis.Meg sem merem kérdezni mik történtek odabent.-veszi elő a híres kanos vigyorát.
- Jobb is drágám.Ez nem kicsiknek való.-szálok bele a játékba.
- Az kár,pedig már ki voltam éhezve egy szaftos sztorira.
- Egy kicsit bolond vagy.Tudsz róla?-nevetek fel.
- Te is.Miért nem csapsz le rá azonnal?Nem látod,hogy oda van érted?
- Van barátja.-vonom meg a vállam.-És nekem is barátnőm.
- Ügyes próbálkozás,de attól még oda vagy érte.Látom.-veregeti meg a vállam.-És mit terveztek ma estére?-húzogatja a szemöldökét.
- Hát...Tudod az volt a program,hogy visszavágó merényletet tervezünk annak a személynek aki eszes módon bezárt oda minket.-füllentek.
- Burkolt célzás?-sóhajt fel,ezzel feladva magát.
- Kitudja...Harry,mond.Nem félsz?-mondom egy horror filmbe illő stílusban,majd kimegyek a konyhába,hogy még hatásosabbá tegyem játékom,és ahogy Harryt ismerem kaszkában fog ezután  járkálni a közelembe.

       .:: Macy szemszöge ::.

Sokan úgy tartják,hogy az élet egy folyamat. Egy naplementét sem szabad soha ugyanúgy néznünk. Élünk, tapasztalunk és továbbmegyünk. Hogyan megyünk tovább? Csak ezt tudjuk valahogy befolyásolni.Nos ha már itt tartunk én szívesen befolyásolnám az életét annak a személynek aki bezárt ODA.Csak tudnám ki az!Igen azt már kiderítettük,hogy nem áram szünet vagy lift hibája volt,hogy bennragadtunk.Bizony valaki ügyesen elintézte,direkt (!),hogy így történjenek a dolgok.És az nagyon megfogja még ezt bánni.Már rajta vagyok az ügyön,és próbálok minél hamarabb kideríteni valamit.Ez nem maradhat ennyiben.Nem hagyom,hogy ennyiben maradjon.Gyanusítottaim is vannak.Első körben az egyik biztonsági őr (mindig is furcsán nézett rám),két barátnőm Jess és Jade (sosem lehet tudni,most nem bízhatok senkiben) valamint a négy fiú (Niall,Harry,Liam és Zayn).Biztos vagyok benne,hogy valaki vagy valakiK tették a felsoroltak közül.Ki más? 
- Macy.Szól a mobilod!!!-kiabál át a másik szobából Jade.
- Ide hoznád?-kérem ugyancsak kiabálva.Nincs mit tenni mégiscsak egy fal választ el minket.
- Épp fürdök.-hallom meg a választ,ami hallatán akaratlanul is elmosolyodom.
- A nappaliban?-szólok vissza gúnyosan.
- Mindegy.Már letette!
- Hát kösz.-motyogom magamnak.Feltápászkodom kényelmes helyemről,amit konyhapult előtti széknek nevezünk,majd elindulok a telefonom után.Megnyitom a nem fogadott hívások listáját,ahol Dave nevét látom meg.Viszont ebben a percben a laptopom képernyőjén jelenik meg egy ablak: Dave videó felhívást inditott.Gyorsan rányomok az elfogadás gombra,és már élvezem is a gyönyörű látványt ami előttem jelent meg.
- Szia.-mosolyog bele a kamerába,azzal az ellenálhatatlan,kedves mosolyával.
- Szia.Na milyen Spanyolországban?Milyen a kaja?Volt már edzésetek?Mondj már valamit!-hadarok,mire Dave felkacag,és belekezd a mesélésbe.
- Nagyon jó itt,jó az idő.A kaja az fura így de próbálok megbírkozni vele.Edzés már volt,és jó volt.Asszem...-húzza el a száját,amit nem tudok mire vélni.
- Hogy-hogy asszed?
- Úgy,hogy lekéstem róla.-villant egy laza mosolyt.
-Mégis hogy sikerült?-ingatom a fejem jobbra-balra mosolyogva.Nem is ő lett volna ha nem marad le az első fontos edzéséről.
- Nem fontos.-von vállat.-Hogy vagy?Milyen a munka?
- Nagyon jó,de miatta sok időm még nem volt megnézni közelebbről Londont.
- Viszont a liftet annál inkább megnézte.-bukkan elő a hátam mögül Jess.
- Mi?-mered ránk érthetetlenül Dave.Nincs szándékomba részletesen elmesélni a történteket így inkább hanyagolom a témát.Vagyis hanyagolnám ha Jess nem kezdené jártatni a száját!
- Tegnap egy egész órát töltött egy bizonyos személlyel a liftben,mert az leállt.-magyaráz lelkesen,csak egy baj...Hogy elfelejtette,hogy kivel beszélünk!!
- Hogy?-persze Dave mindig túlreagálja a dolgokat,mindig is ilyen volt.Egyszer például vidéken volt a nagymamájáéknál,amikor engem egy kémiai páros feladatba egy fiúval osztottak be.Hát nem tagadom a külseje nem elhanyagolható volt ha értitek,és ezt Dave is tudta így amikor meghallotta,hogy több órán át együtt kell szerintünk csak tanulni, szerinte inkább nem írnám le mit csinálni,egyből kocsiba ült és három órát vezetett,hogy csak ''úgy egyet'' meglátogasson engem.Egész délután a szobámban ült,bár zenét hallgatott attól még minden rezzenetünket figyelte.Nos,hogy is mondjam ez egy kicsit beteges szerintem.Mert végülis a kapcsolat lényege a bizalom nem?
- Bent ragadtam egy liftben.Egy órát kellett várjak,hogy újra elinduljon...Csak én.Senki más.Mégis ki más?-dadogom.-Úgy-e tudod,hogy a gyanúsítottak között vagy?-nézek Jessre szúrós szemmel,aki csak egy legyintéssel lerendezi a dolgot,majd elmegy.Végre.Ki tudja mit kotyogott volna még ki...
- Oké,de jól vagy?És egy órát?Lehetséges ez egyáltalán?
- Már rajta vagyok az ügyön.-mosolyodom el.-De figyi most mennem kell,kopognak.-hadarom el zavartan,mert kitudja,hogy megint valamelyik őrült az ötből kezdi a zaklatást.
- Öhm oké...akkor majd hívlak.
- Oké.Szia.Szeretlek.-sürgetem leginkább magam.
- Én is.-és a kép eltűnt.